Keresés ebben a blogban

2011. július 5., kedd

Töltött kelkáposzta

Valamelyik nap a munkahelyemen az egyik kolleganőm töltött káposztát evett de nem savanyítottat és ebből jött az ötlet. Nekem  itthon kelkáposztám volt így ebből okoskodtam ki valami finomat!
Így készült:

A kelkáposztáról 10 db levelet levettem. Tettem fel lábasba vizet amibe vegetát és köménymagot tettem. A leveleket kb 5 percig főztem majd kivettem és lecsorgattam.













Majd a tölteléket készítettem el:
2 maréknyi gerslit megfőztem sós vízbe.
20 dkg cukkinit szeletekre vágtam ( a mennyiségeket kb-re írom)
20 dkg kelkáposzta apróra vágva
1 paradicsom meghámozva
2 maréknyi fokhagymás szejtán apróra vágva
fél csomag kapor apróra vágva
fél csomag zöldség zöldje apróra vágva
Ha minden egybe van egy kisebb fej vöröshagymát felaprítottam rátettem a felaprított zöldségeket és kb 15 percig pároltam.  Ha megfőtt a gersli is akkor az egészet összekeverjük:













Ezután a megpárolt káposzta levelekbe teszem a tölteléket:













Ha az összeset betekergettem akkor abból a léből amibe pároltam a káposzta leveleket azzal öntöm fel úgy hogy éppen ellepje a lé. Ráteszem a fedőt és félóra alatt összefőzöm az ízeket.













A tetején a maradék töltelék látható!
Félóra múlva leszűrtem a levét ami kisebb mutatvány volt de sikerült! Ezután pirospaprikás fokhagymás rántást készítettem és besűrítettem a levet majd vissza öntöttem a káposztára és kb 10 percig lassú tűzön össze kottyantom közbe rázogatom a lábast hogy ne kapja oda.
Hogy jól sikerült az biztos mert Laci 5 tölteléket evett meg ebédre. :-)













1 megjegyzés: