Keresés ebben a blogban

2011. augusztus 29., hétfő

Babos káposztás cékla

Elnevezhettem volna ezt az ételt Emese babos káposztás céklának is ugyanis az ő kertjükbe termett az összes hozzávaló finomság. Gondolkodtam sokat hogy a céklából mit is csinálhatnák ami nem a klasszikus saláta vagy nem leves. Utána néztem a neten hogy mi illik a céklához még, hát elég sok minden a káposzta, bab, karfiol,fokhagyma, bazsalikom. Mivel nekem volt itthon káposztám és zöldbabom is így megpróbáltam  valami jót kihozni belőlük.
Így készült:

Hozzávalók:

1,5db cékla
0,5db káposzta
3 maréknyi zöldbab
nyers vegeta
3 gerezd fokhagyma
olaj

Előző este a céklát megpucoltam és hosszúkásra felszeltem 3 gerezd fokhagymát felaprítottam és hozzá tettem. 2 kanál nyers vegetát tettem még rá és összekevertem és betettem a hűtőbe éjszakára pácolodni. A káposztát szintén felszeltem tettem arra is vegetát összekevertem és azt is betettem a hűtőbe. Másnap összekevertem a céklát a káposztát és a babot öntöttem rá kb 1,5 dl olajat 2 dl vizet beletettem a tepsibe tettem rá alufóliát és betettem a sütőbe. 45 perc után levettem az alufóliát és addig sütöttem még amíg a leve teljesen el nem párolódott.

Sütés előtt:













Sütés után:


























Sültkrumplit készítettem hozzá. Nagyon finom a cékla más zöldségekkel összesütve. Érdemes kipróbálni NAGYON finom! :)))))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése